Az AP News-nak adott interjút Florence, Andrew Garfield és a film rendezője John Crowley még október 8-án. Az interjú mellé kaptunk még 3 darab portré képet Florenceről és Andrewról. A képeket Matt Licar készítette, az interjút pedig Jake Coyle.

Az „We Live in Time” című filmben Florence Pugh és Andrew Garfield egy kapcsolat egész életét alakítja – randevúzással, szerelemmel, gyermekvállalással és rákkal számolva. Így amikor Garfield nemrég hatnapos elvonulásra ment az erdőben a telefonja nélkül, az egyik első SMS-e a színésztársának szólt. „Kijöttem, és üzenetet küldtem Florence-nek.

Csak kényszert éreztem” – mondja Garfield. „Amikor újra kapcsolatba kerülsz önmagaddal, újra kapcsolatba kerülsz egy csomó olyan dologgal, ami fontos neked. És én pont olyan voltam, ember, néhány hónapja nem tudattam Florence-vel, hogy mennyit jelentett nekem ez a film és ez az idő vele együtt.

A John Crowley („Brooklyn”, „The Goldfinch”) által rendezett és Nick Payne drámaíró által írt „We Live in Time” az a fajta film, amely érzelmi reakciókat vált ki, beleértve a két sztárját is. A karaktereik, Almut és Tobias eljátszása során, egy évtizeden át, a „We Live in Time” megrendítően sűrít, és nemlineáris narratívává, az élet széles spektrumává keveredik. Közvetlenül egymás mellett van a szex és a szívfájdalom, az ellopott pillanatok és az életet megváltoztatók, a születés és a halál.

„Soha nem történt még ilyen ilyen formában. Az elmúlt két napot szó szerint azzal töltöttük, hogy megpróbáljuk kicsomagolni, és mindenki azt akarja, hogy csomagoljuk ki. És nem tudjuk – mondja Pugh. "Amikor befejeztük a filmet, minden jelenet, ami egyre közelebb került a végéhez, egyre nehezebbé vált feldolgozni, hogy már nem leszünk képesek rá." 

Generációjuk két legkeresettebb színészeként, a 28 éves Pugh és a 41 éves Garfield a legkülönfélébb szerepekké alakították át magukat. Marvel jelmezeket öltöttek magukra, és korabeli együttesekhez csatlakoztak. Pugh emlékezetesen kidolgozott virágos ruhában volt a „Midsommar” számára. De a „We Live in Time”, amelyet az A24 mutat be a mozikban, a két legjobb színész különösen dísztelen képe. Ez az első film, amelyben Garfield az igazi hangját használta.

„Két nagyon szép lényről van szó, és fantasztikusan jól néztek ki a képernyőn – és nem mellesleg nagyon szépnek tűnnek, csak nem túlságosan elbűvölően” – mondja Crowley. „Mindketten brit színészek, akik jelentős betörést értek el az amerikai filmművészetben, és egyes szemek szerint az emberek csak onnan ismerik őket. Az, hogy a saját akcentusukkal beszélnek, sokkal közelebb tudták hozzájuk költözni a szerepek.”

Ebben közös interjúban teljesen egyértelmű volt a kapcsolat Garfield és Pugh között. Reakciójuk a film első képéből fakadó mémre (amelyben egy körhinta ló tűnt hívatlan társszereplőjeként) önmagában egy vírusos videó volt, amely természetes komikus mintázatukra utalt. De bármi is legyen a kémia, Garfield inkább a színészi jelenlétnek tulajdonítja.

„Nem tudod megjósolni. Tudtam, hogy Florence nagyszerű színész. De ez minden, amit tudtam. Nem tudtam, hogy jól fogunk-e együtt dolgozni. Egyikünk sem tette – mondja Garfield. „De számomra, őszintén szólva, felülmúlta a várakozásaimat. Ez egy összehasonlíthatatlan dolog. A Florencel szerzett tapasztalataimat semmi mással nem lehet összehasonlítani. „Ezt mondtam Florence-nek tegnap este, és azt mondtam: „Furcsa módon, bizonyos értelemben egy előadás. Mintha össze lennénk varrva.”

Pugh számára a kémia a megfelelő szándékkal való megjelenésről szól.

„Készek voltunk és meg akartuk tenni ezt egymásért” – mondja Pugh. „Rengeteg alkalom van, amikor hajlandó vagy rá, és valaki nem. És ez jó is, mert azt hiszem, saját kémiát is létrehozhatsz magaddal.

„De ez sokkal keményebb munka és sokkal kevésbé szórakoztató” – teszi hozzá mosolyogva Garfield.

Akárcsak az önelégülés. Bizonyos tekintetben Garfield és Pugh a „We Live in Time” mellett éltek, és karaktereikkel együtt élték meg életének néhány fejezetét, bár más szemszögből. Amikor Almut késői stádiumú petefészekrákot diagnosztizálnak, olyan nehéz döntéseket kell meghoznia, amelyek megnehezítik a gyermekvállalást szakácsi ambíciójával.

„Ha sikeres akarsz lenni, ha szeretnéd, hogy a karriered jól beinduljon, akkor azon az időn fogsz futni, amely a legoptimálisabb a gyermekvállaláshoz” – mondja Pugh. „Ez olyan dolog, amire most rá kell jönnöm, mióta elkészítettük a filmet, mióta a film megjelenik. A nők minden korosztályának szól, akik megpróbálnak eligazodni ebben a hihetetlenül trükkös dilemmában.”

Az Almut és Tobias előtt álló kihívások egy része mélyen ismerős volt a színészek számára. Garfield édesanyja 2019-ben halt meg rákban. Másoknak több képzelőerőre volt szüksége. Sem Garfieldnek, sem Pughnak nincs gyereke, de egy hosszadalmas szülési jelenet, egy benzinkút fürdőszobájában a film legmegállítóbb pillanata. Ahhoz, hogy megtapasztalhassa Almut rákkezelését, Pugh meg volt róla győződve, hogy le kell vágnia a haját. Crowley lefilmezte, ahogy Garfield Pugh haját nyírja a jelenethez.

„Azt akartam, hogy ez most eltűnjön, így tudtam, mit érez ezekben a jelenetekben, amelyeket a forgatókönyvben olvastam, és amelyekre gondoltam, de még nem tudom elképzelni, mit érzett” – mondja Pugh, és a hajára mutat. „Imádtam azt a napot. Nagyon erős nap volt.”

Az élmény miatt mindkét színész megpróbált ragaszkodni valamihez a „We Live in Time” című filmből. Garfield azzal kezdte az interjút, hogy kinyitott egy könyvet, felajánlott egy verset, majd hangosan felolvasta Kabir „To Be a Slave of Intensity” című művét.

„Csak azért, hogy emlékeztessem magam arra, hogy személy vagyok” – magyarázza. „És azért, mert ez a film arról szól, hogy amennyire emberileg csak lehetséges, éljünk életerővel. Azt hiszem, néha nagyon nehéz megjegyezni, hogyan kell ezt csinálni – sokszor. Valójában mindez az ellen van beállítva, hogy ezt tegyük. Tehát gyakorlatokra van szükségünk ahhoz, hogy kapcsolatban maradjunk ezzel.”

A „We Live in Time” végső soron arról szól, hogy megbékéljünk minden értékes dolog múlandó természetével, és megpróbáljuk értékelni azokat a pillanatokat, amik megtörténnek, Garfield mindent megtesz azért, hogy ezt a mentalitást továbbvigye, és hálás legyen az általa eltöltött időért. és Pugh-val együtt élt át.

„Minden kapcsolat szent. Minden mély intimitás szent” – mondja Garfield. „És azt hiszem, csodálatos dolog és bátor dolog foglalkozni vele, és így folytatni: ennek most vége. Ennek most véget vetünk – akárcsak Tóbiásnak és Almának. Szóval azt gondolom, hogy az egészből élet lesz, művészet, utánzás, akármelyik irányban is.”